spacer
Peter Zollman, joint 3rd prize (Open category)
Image file

          Aeneas és Dido
„Így hát a nagy ember elhagyta Karthágót...”
(Joszif Brodszkij: Dido és Aeneas)


1. Dido, királynôm, nem látlak soha.
A hullámok meanderei kéken
futnak, s mint Ariadné fonala,
vezetnek új hazába, hol a népem

tán Minotaurusszá változik bús
nászunk után — miatt? — hisz labirintus
bejáratául tárult szép öled,
s mi összbogozott, a gyûlölet

fonalaként fog visszagombolyodni
néped kezébe népemnek kezébôl.
Találkozom, hát véled újra — végül

együtt fogunk mi árnyakként bolyongni;
s a vér-iszamos csatatereken
is vágytól siklós öled keresem.

2. Fanyar a búcsú? Fanyarabb a bor
s a borszín tenger, melybe rózsaujját
a hajnal mártja. Vérünk bárha forr,
jó tudni: fenn, Olimpuszon mi újság;

különben fuccs a bornak és a kéjnek,
és Gorgó-fôt növesztenek az éjek,
ránk ég a virradat, mint Nessus-ing.
Irigyebbek a mi isteneink,

Dido, de késô lenne már cserélni.
Megnyugtató mégiscsak, hogy az égbôl
megüzenik gyakran, hogy mitévô

legyek, — nem kell a döntéstôl se félni.
Máglyára lépsz, ha elhagylak? Na és?!
Nem én akartam — égi rendelés.

3. Mellettem alszik már Lavinia;
keményebb húsú, ifjabb, mint te voltál;
de az a tûz, amely a testbôl oltárt
varázsol, benne nem lángolt soha.

Mindegy — csak szüljön, kéj nélkül foganva
teljen meg évrôl évre, mint a kamra!
Hideg szemûek s idegen, latin
beszédûek lesznek a fiaim.

Új — még kicsiny — hazámat isten óvja!
Miért fáj jobban Karthágó, mint Trója?
S bár oldalamról annyian kidôltek,

miért csak azt az egyet — hervatag
szépasszonyt: téged hívlak napra nap?
Dido, királynôm, gyûlölöm e földet.


István Baka
          Aeneas and Dido
"So the great man left Carthage...”
(Joseph Brodsky: Dido and Aeneas)


1. I never see you now, Dido, my queen.
The blue meanders of the wavy seas
will roll like thread from Ariadne's skein
and lead me to a land where refugees

may change into a Minotaur, following
our melancholy union (or owing
to it?) Your parting thighs opened the doors
toward that lustful labyrinth of yours.

Our bond, a thread of hate, will unravel,
and coil from our hands to your people's hands.
So we shall meet again and as we travel,

roaming shadows, across war-tainted lands,
on every site where blood and wetness lies
I'll seek your hot, desire-wetted thighs.

2. A harsh farewell? The wine is harsher still,
and the wine-hued sea where rosy dawn dips
her fingers. Never mind our love, the thrill,
I need fresh Olympian news and tips

or else all wine and lust will fall to dirt,
sunrise will roast us like a Nessus shirt
and night will threaten with a Gorgon-head.
Our gods are envious, don't be misled

my Dido. First, it's too late for a change,
second, it's comfort that Heaven sends word
telling me what I have to do, and third,

when facing judgment you should never cringe.
You choose the stake if I move off? So what?
It's not my wish. The gods have hatched the plot.

3. Our bed. Lavinia slumbers. Not a stir.
She's younger, firmer-fleshed than you could claim,
yes, but flames that turn the human frame
into an altar, have never burnt in her.

Conceiving and bearing without any joy,
she fills up like a larder every year.
My sons will be cold eyed, puzzling to hear,
all Latin speakers and strangers to Troy.

God save my new, still unimportant place.
Why do I miss my Troy much less than Carthage?
Although I've lost most of my valiant band,

why you alone enjoy the moot advantage
of me still yearning after your fading grace?
Dido, my gracious queen, I hate this land.


Translated from the Hungarian by Peter Zollman
  [Commentary on the poem by the translator]   



Copyright Statement / Webdesign by inter.TxT spacer